Néhány hete fedeztem fel egy akkor még vadidegen pitbullt egy udvarban. Unatkozott, ez messziről látszott rajta, mikor közelebb mentem, kicsit még bizonytalan volt, de mikor észrevette, hogy kifejezetten hozzá mentem oda, veszett farokcsóválásba kezdett, összenyalta a kezem a kerítésen át és szó szerint sírt (nyüszített), amikor eljöttem. Amikor pár napra rá visszamentem, már megismert. Ma megint meglátogattam és igencsak meglepődtem: társasága is volt, egy (szerintem) törpe spitz személyében. A pitbull a nagyobbak közül való, a kis vakarcs úgy a térdéig érhet, de a megjelenésemig békésen feküdtek. Alul a pitbull, rajta a spitz. Amikor a pitbull meglátott már hívás nélkül rohant üdvözölni, a kis spitz meg... amilyen pici, olyan nagy az egója: vicsorogva ugatott. És itt jött, amiért mindezt muszáj volt leírnom: a pit egy laza praclimozdulattal félretolta a kis méregzsákot, amolyan "kuss legyen, ő a haverom!" stílusban, aztán vigyorogva nézett rám és szokás szerint összenyalta a kerítést és a kezemet. :)  Egy pillanatra a picur is meglepődött és elhallgatott, majd pár méterrel odébb folytatta a csaholást. Én meg csak álltam és néztem, hogy ilyen tényleg létezik?

 Kedves ismeretlen ismerős, akivel ma... pardon, tegnap találkoztam: ez a pitbull nem az akit neked említettem. Tőle jöttem, mikor összefutottunk. Akiről neked  beszéltem, az sajnos vagy elbújt vagy a házban hűsölt, a szokott helyén nem találtam :(